Újra Csermely Pétert választották meg a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnökévé
A Szövetség 2010. február 3-án tartotta meg évi rendes közgyűlését.
A közgyűlésen a küldöttek módosították a szövetség alapszabályát. Az elnökség tagjainak számát az addigi 5 főről 7 főre emelték, majd megválasztották az új elnökséget és az új elnököt. Az elnökség tagjai lettek: Balogh László, Bajzák M. Erzsébet, Havass Miklós, Pakucs János, Szendrő Péter (alelnök) és Sulyok Katalin. Csermely Pétert újra megválasztották az elnöki tisztségre.

A szövetség ülésén az eddigi eredmények között kiemelték a Magyar Géniusz Projekt 2009. november 13-án megtartott hivatalos nyitó sajtótájékoztatóját, amelyre az Apáczai Csere János Gimnáziumban Bajnai Gordon miniszterelnök részvételével került sor, s amely élénk sajtóvisszhangot kapott nagymértékben segítve ezzel a Magyar Géniusz Projekt munkájának közismertté tételét.

Eredményként értékelték a résztvevők, hogy a regisztrált Tehetségpontok száma folyamatosan növekszik, mára számuk eléri a 183-at, s oktatási intézményeken kívül akad közöttük alapítvány, egyesület, de nyomtatott periodika is a határon belül és túl egyaránt.

Az ülésen bejelentették, hogy a szövetség aktívan részt kíván venni a felnőttképzésben is, ezért megindította felnőttképzési intézményi akkreditációját, s már mintegy 85 képzési program kidolgozását kezdte meg.
A szövetség szervezésében január 18-án első alkalommal ült össze a Fenntarthatósági Műhely közismert gazdasági, banki, oktatásügyi szakemberek részvételével. A Műhely feladatának tekinti, hogy 2010 első félévében megfogalmazza a tehetségsegítés fenntarthatóságának modelljeit, s kidolgozza a tehetségek különféle gyakorlati támogatási formáit.

Bajor Péter projektmenedzser elmondta, hogy 2010. március 25-e és 27-a között megrendezik a Tehetség Napja 2010. évi rendezvénysorozatát, ahová minden tagszervezettől három-három delegáltat várnak. Március 27-én a Millenáris Park Teátrumában Tehetségfesztivállal zárják a programot, ahol kerekasztal-beszélgetéssel, énekes, táncos, sportprodukciókkal fogadják az érdeklődőket.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jogi képviseletét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közhasznú egyesület látja el.

A Szövetség honlapja