Drámatanárok Tehetségnapja a Grundon
A józsefvárosi Grund Tehetségpont jelenlegi és leendő drámatanárok főszereplésével szervez minden érdeklődő számára nyitott Tehetségnapot a Színházi Világnapon az Országos Tehetségnap szatelit rendezvényeként.
Viharfelhők gyülekeznek a hazai drámapedagógiának, a tehetségsegítés speciális ágának az egén: a budapesti Színművészeti Egyetemen az utolsó drámatanári osztály záróvizsgájával véget ért egy húsz éves periódus, a Pannon Egyetem pedig kapacitáshiány miatt őszre halasztja a Dráma- és színházpedagógia című szakirányú képzését.

A vészjelzés, a figyelemfelhívás és az eddigi tapasztalatok összegzése érdekében március 27-én, a Színházi Világnapon, szombaton reggel 10 órától kezdve, folyamatosan, este 6 óráig a Grund Tehetségpont minden rendelkezésre álló négyzetmétert kihasználva „búcsút” rendez.

A Grund Tehetségnapján találkozhatnak egymással a felsőoktatás valamely intézményében valaha is tanult drámatanárok. Az ELTE hajdani drámaprogramosait, a zsámbéki, a kaposvári, a nyíregyházi, hajdúböszörményi és a bárhol máshol tanult kollégákat is várják. Belépő gyanánt csak annyit kérnek, hogy mindenki hozzon egy-egy kavicsot a lakóhelyéről. Hátha heggyé nőhet a drámapedagógia iránt érzett elkötelezettség…

Mivel a Grund Tehetségpont a közvetlen kommunikáció, az interakciós művészetek és legfőképpen a tanítás tehetségeit keresi és pártfogolja, azt kérik a gyakorló drámatanároktól, hogy -- mint az a Dzsungelben szokás --, az egész napos   „Nézzétek meg, farkasok!” program keretében mutassák be magukat: hol tanultak és mit csináltak tanulmányaik befejezése óta. S mutassák be egy-két fiatal munkatársukat vagy tanítványukat, legfeljebb 5-5 perc erejéig.

A szervezők várják a Tehetségnap moderátori feladataira is a jelentkezéseket: egy-egy órás váltásokkal számolva legalább 6-8 műsorvezetőt keresnek.

A Grund Tehetségnap nem elméleti konferencia, nem módszertani bemutatónap, csupán ismerkedés, emlékezés, kapcsolatteremtés, örvendezés a rég látott társaknak és az először látható új arcoknak. Minden óra egyharmadát színész drámatanárok és muzsikus drámatanárok (vagy barátok) könnyed produkcióival töltik meg.
A jelentkezéseket a szervezők TEHETSÉGNAP jelöléssel a gabnai@dramateka.hu címre címen várják. Az elektronikus levélben kérik megjelölni a jelentkező nevét és pontos elérhetőségét, a Tehetségnapra magával hozandó tanítványok nevét, valamint azt, hogy mit szeretnének bemutatni, vagy elmondani magukról.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jogi képviseletét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közhasznú egyesület látja el.

A Szövetség honlapja