A Magyar Géniusz Program március 27-én rendezi meg az Országos Tehetségnapot, ahol az országszerte működő közel 200 Tehetségpont képviselői gyűlnek össze azért, hogy megosszák egymással a tehetségsegítéssel kapcsolatos tapasztalataikat.

A konferencia a Magyar Géniusz Program ünnepi, szakmai nyitánya, ahol
Sólyom László köztársasági elnök megnyitó beszédével bátorítást és elismerést ad a tehetséggondozók soha ekkora körben még össze nem gyűlt közösségének.
A konferencián előadást tart
Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, aki bemutatja a tehetségsegítés újszerű hazai kezdeményezését, a Géniusz Hálózatot. A továbbiakban a tehetségsegítés jelenlegi helyzetéről, a következő évtizedek terveiről és lehetőségeiről hallhatnak előadásokat a téma vezető szakembereitől.
Az Országos Tehetségnapot megelőzően, 2010. március 26-án
Balogh László tanár úr szakmai koordinálásával a Tehetségpontok delegáltjainak tíz tanórás képzéseket nyújtunk. A Tehetségnapra és a képzésre egy-egy Tehetségpont két főt delegálhat, a jelentkezés módjáról a regisztrált Tehetségpontokat levélben értesítjük.
A Géniusz Hálózat egyik fő célja a folyamatosan alakuló Tehetségpontok hálózatba szerveződésének előmozdítása, illetve a hazai tehetségügy szakmai megerősítése érdekében a tehetségsegítő munkát végzők képzése. Ennek megfelelően a Tehetségpontok delegáltjai a kétnapos rendezvénysorozaton térítésmentesen vehetnek részt.
A konferencia után, szombaton 15.00 és 18.00 óra között kerül sor a Tehetségfesztiválra, ahol színes programsorozattal, izgalmas produkciókkal, neves és ifjú tehetségek előadásaival tartalmas és hasznos szórakozást kínálunk minden érdeklődőnek.
Részletes program:2010. március 26. péntek / Budapesten, több helyszínen, amiről a résztvevők közvetlenül kapnak tájékoztatást
9.00 – 18.30
Képzés
A Balogh László tanár úr szakmai vezetésével kialakított képzéskínálatunkról február közepén küldünk tájékoztatót. (A résztvevőknek svédasztalos ebédet és egyéb ellátást biztosítunk.)
19.00
Vacsora
2010. március 27. szombat / Millenáris Teátrum (Budapest, Kis Rókus u. 16-20)
9.30 – 10.30
Tájékoztató a Magyar Géniusz Programról
11.30 – 13.30
Ünnepi konferencia
13.30 – 14.30
Állófogadás
15.00 – 18.00
Tehetségfesztivál
Mesterek és tanítványok bemutatkozása a Millenáris Teátrum színpadán
A Tehetségfesztiválra minden érdeklődőt szeretettel várunk!