Húsz év, több mint 55 millió eladott tankönyv és 1 millió magyar kisdiák, akik az Apáczai Kiadó könyveivel tanultak meg olvasni – egy vállalkozás számokban és címszavakban. Az Apáczai Kiadó 20 éves ünnepi rendezvényén azonban nem elsősorban a számvetésen, hanem sokkal inkább a tehetségek segítésén volt a hangsúly. A rendezvényre több mint 3000 pedagógus, iskolaigazgató kapott meghívást. A konferencián beszédet mondott többek között Dr. Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Elnöke (képünkön), valamint a délutáni szekcióülésen Dr. Balogh László, a Géniusz Hálózat projekt szakmai vezetője.

Előadásában Csermely Péter először a hazai oktatásügy gondjait vette számba. Ezek közé sorolta a koncepcionális és konszenzusos oktatási stratégia hiányát, amely immár két évtizede jellemzi a magyar iskolaügyet. A társadalom részéről sajnos – sokszor a média által generált - fokozódó bizalmatlanság tapasztalható a pedagógusokkal szemben. A tisztázatlan irányítási és finanszírozási viszonyrendszer következtében pedig fokozatos és gyorsuló a lecsúszás nemzetközi összehasonlításban.

Ilyen általános körülmények között – mutatott rá Csermely Péter – egyre nehezebb lesz a tehetség ígéretét beváltani, azaz a tehetségígéretből - felfedezett tehetségeket segíteni kreatív, alkotó munkához.
A tehetség felismerése sokszor a legegyszerűbb alapkérdések feltevésével és megválaszolásával kezdődik: ha szokatlan, furcsa viselkedést lát valaki egy gyermeknél vagy tapasztal egy fiatalnál, tegye fel a kérdést: nem tehetséget látok esetleg? Sőt – bátorított Csermely professzor – keressük mi magunk, tehetségsegítők a furcsát, az átlagostól eltérőt!

Felhívta a figyelmet arra, hogy az eredményes tehetséggondozáshoz ugyan elkötelezett egyéniségek (tanárok, szülők, szakemberek) szükségesek, de nem elégséges pusztán az egyéni feladatvállalás: a sikeres tehetségsegítő munka hálózatosan építkezik, a különféle intézmények, családtagok és példaképek együttes erőfeszítésére van szükség a sikerhez.

Nagy tetszést aratott végül Csermely Péter az alább olvasható történet ismertetésével.

Elizabeth Silance Ballard: A tanító tanítása

Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet.

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein. "Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni" - írta első osztályos tanítója.

Másodikban így szólt a jellemzés: "Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”

Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: "Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele."

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: "Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban." Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: "Milyen szép karkötő!", és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa:
"Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé." Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
 
Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett. Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, "Köszönöm,Éva néni, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem
érték."

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, "Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani."