Munkatársak Önéletrajza
Sulyok Katalin
Sulyok Katalin 1986-ban született Szegeden. 2005-ben érettségizett a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium biokémia tagozatán. Jelenleg az ELTE Természettudományi Karának biológus szakán negyed éves hallgató, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán pedig harmadéves joghallgató. 2004 és 2006 között a Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöke volt, 2006-ben e tagszervezet képviselőjeként részt vett a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alapításában. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége alelnöke, 2009. július 1.-je óta a Tanács félállású titkáraként dolgozik.
Kedvelt szabadidős tevékenységei az olvasás és csellózás.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jogi képviseletét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közhasznú egyesület látja el.

A Szövetség honlapja