
Úgy gondolom, hogy minden ember teljesítménye mögött sok embernek sok
és kitartó munkája van. A saját pályámból néhány eseményt szeretnék
kiragadni röviden.
Általános iskolás koromban a nyelvtanulásnál szüleim rendszeresen azt
kérték, hogy olyan csoportba kerüljek, ahol én vagyok a leggyengébb és
sokat tanulhatok. Középiskolába az Apáczai Csere János Gyakorló
Gimnáziumba jártam, ahol matematika és fizika tanáraim (Pósfai Péter
és Pákó Gyula) jó alapokat adtak az órákon és a szakkörökön. Nagyon
hasznosnak tartom a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok példáit
és a KöMaL-os rendszeres munkastílust.
Számos nemzetközi fizika versenyre kaptam felkészítést és hasznos
tanácsokat Rajkovits Zsuzsától, aki az ELTE Általános Fizika tanszékén
dolgozik. Egyetemistaként sok nagyszerű előadást látogathattam, többek
közt Dávid Gyulánál, aki az ELTE Atomfizika tanszékén dolgozik.
Döntő hatása volt és van a pályámra Vicsek Tamás akadémikusnak, aki
tudományos diákköri, diplomamunka és doktori témavezetőm volt, és
jelenleg is a kutatócsoportjában dolgozom. Több más diákjával együtt
rajtam is rengeteget alakított, szakmailag és emberileg egyaránt, és
most is folyamatosan alakít. A csoportjában dolgozó diákokhoz és
munkatársakhoz hasonlóan hosszabb időt tölthettem kutatómunkával
külföldi egyetemeken. Eddig összesen másfél évet töltöttem
vendégkutatóként Németországban és az Egyesült Államokban.
A munkahelyem az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika
kutatócsoport. Ez a csoport az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája
segítségével az ELTE Biológiai Fizika tanszékén működik és nemzetközi
összehasonlításban is kiváló környezetet biztosít a kutatómunkához.
Családom minden tagja folyamatosan támogat és segít mindenben, és a
kérdéseikkel arra kényszerítenek, hogy rendszeresen átgondoljam, mit
és miért csinálok.
Farkas Illés
MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika kutatócsoport
http://angel.elte.hu/fij