Az Országgyűlés megszavazta a Nemzeti Tehetség Programot
Az Országgyűlés november 25.-én 7 ellenszavazattal elfogadta a Nemzeti Tehetség Programot és a Nemzeti Tehetség Alapot. A Program részletei és a felszólalások itt tekinthetők meg. A Programnak a Magyar Közlönyben megjelent végleges szövege itt tölthető le. A Programnak az OKM honlapjáról letölthető tervezete itt található A határozat előzményei alább olvashatók. A Program konkrét megvalósítására kormányhatározat és kormányrendelet készül az OKM és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács együttműködő előkészítésével.

A Magyar Országgyűlés június 9.-én határozatot fogadott el a Nemzeti Tehetség Programról. A 78/2008. (VI.9.) OGY. határozat (amelynek javaslatát Almási Kornél, Hoffmann Rózsa, Kormos Dénes és Sándor Klára terjesztették be) kötelezi a kormányzatot arra, hogy szeptember 30-ig terjessze az Országgyűlés elé a Tehetségsegítés Nemzeti Programját, alkossa meg a Nemzeti Tehetségalapot és mind a Program, mind az Alap felügyeletét ellátó Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumot. A határozatot a Parlament 230 igennel és 138 tartózkodással fogadta el.

Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumot. A határozatot a Parlament 230 igennel és 138 tartózkodással fogadta el.

A határozatban említett program, alap és fórum kidolgozása a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács bevonásával megkezdődött. A progam, az alap és a fórum tervezetét a kormány szeptember 17.-i ülésén elfogadta.

Az eseményről szóló tudósítás itt olvasható.
A kormánynak az Országgyűléshez benyújtott javaslata itt olvasható.

Az Országgyűlés vitája a Nemzeti Tehetségprogramról itt olvasható.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jogi képviseletét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közhasznú egyesület látja el.

A Szövetség honlapja