A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Kincskeresők című versenyte

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége ebben az évben harmadik alkalommal szervezi meg a Kincskeresők című versenyt.

A verseny három regionális válogatóján már túl vannak a versenyzők, december 6-án lesz az országos rendezvény, ahol a legjobbak mutathatják be munkáikat.
A versenybe általános iskolák és középiskolák csapatai egyaránt bekapcsolódnak, regionális értékeket, emlékeket kutatnak fel a diákok pedagógusaik segítségével.

Ezeket feldolgozzák a Power Point program segítségével, és bemutatót készítenek belőle. A munkák majd elérhetők lesznek a szövetség honlapján www.szmpsz.sk is. A verseny fő szervezője Szanyi Mária

A képek a november 21-i párkányi válogatón készültek.
Az elsőn a vetélkedő zsűrije, a másodikon a résztvevők láthatók. 

 
 

Győző Andrea, a búcsi Katona Mihály Alapiskola pedagógusa


A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jogi képviseletét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közhasznú egyesület látja el.

A Szövetség honlapja