Dömök Éva - "A Magyar Kémia Oktatásáért" díj
A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért 1999-ben a Richter Gedeon gyógyszercég kezdeményezésével jött létre azzal a szándékkal, hogy a Társaság a magyarországi kémiaoktatásban és az azzal kapcsolatos ismeretterjesztésben közvetlenül vállalhasson támogató szerepet. Az alapítvány feladatai közé tartozik többek között a kémiában kiemelkedő eredményeket elérő tanárok felkarolása, elismerése és díjazása.
Az alapítvány „A Magyar Kémia Oktatásért” - díjjal évente közép- és általános iskolai kémiatanárok kiemelkedő munkáját 200 - 250 000 forinttal jutalmazza. Az alapítvány céljainak megvalósítása érdekében három tagból álló kuratórium működik. A kuratórium a díjazottak kiválasztásához szükséges adatokat pályázati formában szerzi be.A "Kémia Oktatásért" díjat 1999. óta eddig összesen 34 tanár nyerte el. A díjat 1999. óta eddig összesen 34 tanár nyerte el.
Dömök Éva, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium kémiatanára a Kutató Tanárok Országos Szövetségének alapító tagja |  |
Az Újvidéki Egyetem Természettudományi Kar kémia szakán 1974-ben szerzett oklevelet. Oktatott leendő tanítókat, vegyésztechnikusokat és egészségügyi nővéreket is magyar és szerb nyelven is, emellett hosszú ideje foglalkozik a tehetséggondozással, a kiemelkedő képességű tanulók fejlesztésével, kutatási munkába való bevonásával. Több tanítványa rendszeresen indult a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján (TUDOK), ahol szép sikereket értek el.
A gyengébb tanulók felzárkóztatását a pótórákkal segíti, az érdeklődő és tehetséges tanulókkal pedig szakkörön vagy emelt szintű órákon foglalkozik.
Számos diplomás (vegyész, orvos, gyógyszerész, biológus) tanitványa van, egykori tanítványai közül sokan választották a pedagógusi – kutatói hivatást.
A felvételin jelöltjei nemritkán 90% felett teljesítenek, erre már az egyetemi tanárok is felfigyeltek, és ismeretlenül is gratuláltak neki.
Tanári továbbképzések: Apáczai Nyári Akadémia (Újvidék), Nyári Akadémia (Szabadka- egyik vezetője), Világ Kémiatanári Konferencia (Budapest, 2000), Kémiatanári Konferenciák, Vegyészkonferencia (Hajdúszoboszló, 2005), Osztályfőnöki munka segítése (Eger, 2006)
Konferenciák: Rendszeres résztvevője a Kutató Tanárok Országos Szövetsége által szervezett konferenciáknak.
Versenyek: kiemelkedő eredményei:
A Vajdasági Középiskolások Tudományos Diákköri Konferenciáján első helyezés (2004),
Veszprém (2004), Környezettudományi Diákkonferencia: első helyezés
Veszprém (2005) a Hlavay J. Környezettudományi Diákkonferencián 1. helyezés.
A Szerb Kémikusok Egyesülete által szervezett versenyeken: 1. helyezés (2003, 2004), 2. helyezett 2005, 3. helyezett 2005. A Curie Kémiai Emlékversenyen 2004 és 2005-ben a határon túliak közül tanítványai voltak a legjobbak. 2006-ban Szolnokon 4. helyezést ért el, a határon túliak közül szintén a legsikeresebb.
Pályázatokon való részvétel:
A Magyar Konzulátus a magyar tudomány napja alkalmából kiírt pályázatán két tanulója a zsűri különdíját kapta. Egy esszépályázaton tanulója 85 pontot ért el.
Két tanulója jutalomtáborozáson a pécselyi (2005) illetve három tanulója a bakonybéli (2006) Környezettudományi Diáktáborban vett részt.
A Microsoft pályázatán részt vett projektvezetőként, ahol elektronikus tananyagot készített. Munkája a www.zuov.sr.gov.yu honlapon a Világhálóra is felkerült.
Oktatási segédanyagok készítése: a gimnáziumok 4. osztálya számára tankönypótló füzetet jelentetett meg (társszerző) 1989-ben.
Rendszeresen publikál az Új Kép pedagógiai folyóiratban.
Kémiát népszerűsítő tevékenysége: a Tantárgyháló verseny versenybizottság és zsűri tagja. Az Értelmezhető világ c. tudományt népszerűsítő előadássorozat egyik szervezője.
Tagságok: Magyar Kémikusok Egyesülete – Kémiatanári Szakosztály, Szerb Kémikusok Egyesülete, Kutató Tanárok Országos Szövetsége – alapító tag, .
További díjazottak:
Baranyi Ilona Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, Dabas | Dr. Zsuga Miklósné Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola, Debrecen |
| Pénzes Ferenc Türr István Gimnázium, Pápa | Kasza Istvánné II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Szakiskola, Emőd |