XII. Országos Diákvegyész Napok
A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, a Magyar Kémikusok Egyesülete, a Miskolci Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága szervezésében kerül megrendezésre a |  |
XII. ORSZÁGOS DIÁKVEGYÉSZ NAPOK
A rendezvény időpontja: 2008. április 18. és április 19. (péntek, szombat)
A rendezvény helye: Miskolci Egyetem, Miskolc-Egyetemváros
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc Fényi tér 2-12.
A jelentkezés feltételei:
A XII. ORSZÁGOS DIÁKVEGYÉSZ NAPOKRA középiskolás tanulók jelentkezhetnek valamely saját megfigyelésen, vagy kísérleti munkán alapuló 10 perces előadással. A diákkonferencián a tanulók a kémia bármely területéről és határterületeiről választott témából készült előadást tarthatnak, demonstrációs és kísérleti eszközöket használhatnak. A diákok előadásait egyetemi oktatókból és vegyészmérnökökből álló zsűri értékeli. A zsűri a legjobb előadást tartó diákokat jutalomban részesíti, de abszolút rangsort nem állapít meg. A legkiemelkedőbb előadás elnyeri a diákvegyész napok fődíját.
Az értékelés szempontjai: szakmailag hibátlan legyen az előadás. A tanulók ismerjék vizsgálatuk tárgyának elméleti alapjait, ismerjék meg és használják fel az oda vonatkozó szakirodalmat. A diákok használjanak demonstrációs vagy kísérleti eszközöket. A zsűri értékeli a témaválasztást, az előadásmódot, az egyéni munkát és az időkeret betartását.
A legjobb diákelőadásokat kiadványban és szakmai folyóiratokban szeretnénk megjelentetni, ezért a tanulók előadásukat elektronikus úton küldjék el a szervezőknek a következő e-mail címre: velkey@freemail.hu A gépelés másfeles sorközzel, soronként 60 leütés terjedelemben bal és felső margó 3 cm kihagyásával, folyamatos gépeléssel, magyar karakterek használatával, legalább Word 6.0 formátumban történjék.
Jelentkezési határidő: 2008. január 31.
A fenti határidőig kell elküldeni címünkre (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, 3529 Miskolc, Fényi tér 2-12., vagy a velkey@freemail.hu e-mail címre) a mellékelt jelentkezési lapot , és a tervezett előadás 1 oldal terjedelmű összefoglalóját.
Az összefoglaló formája:
A dolgozat címe, Szerző(k) neve, évfolyam,
A felkészítő tanár(ok), mentor neve,
Az iskola neve,
Az összefoglaló szövege.
Az összefoglaló terjedelme ne haladja meg az 1 - A/4 méretű – oldalt.(22-24 sor).
Az összefoglaló tartalma térjen ki az előadás kérdésfelvetésére, a vizsgálat (megfigyelés) során alkalmazott módszerre, az eredményekre és levonható következtetésekre.
Egy előadást 1 vagy 2 tanuló tarthat, amennyiben a témán többen dolgoztak együtt, a csoportot előadóként csak 1 vagy 2 diák képviselje, de társaik is részt vehetnek a diákvegyész napokon mint hallgatóság, - ők is töltsenek ki és küldjenek el
jelentkezési lapot 2008. január 31-ig, de azon tüntessék fel, hogy csak résztvevőként jelentkeznek a diákkonferenciára.
A jelentkezések és a bejelentett előadások elfogadásáról értesítést küldünk 2008. február 28-ig.
További információ: a
velkey@freemail.hu címen kérhető, és az iskola honlapján olvasható:
www.jezsu.hu
Jelentkezési lap letöltése