Tehetségnapok
A tehetségnapok friss hírei a
Géniusz Portálon olvashatók:
 www.geniuszportal.hu


Géniusz Országos Tehetségnap
2010. március 27-én a Millenárison


Ünnepi konferencia és Tehetségfesztivál a Millenáris Teátrumban. Az egész napos rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk! (A rendezvény ingyenes, a konferenciára regisztráció szükséges.)

Meghívó és részletes program >>>



Rendezzünk Tehetségnapokat!
- Felhívás Tehetségpontok számára
  
A fiatalok tehetségének kibontakozásában főszerepet játszik az őket körülvevő társadalmi környezet, mely azoknak a közösségeknek – család, barátok, lakóhely, iskola vagy munkahely – a hatásaiból tevődik össze, melyekhez a fiatalok tartoznak. Abban, hogy a kisebb-nagyobb közösségeink figyelmét a tehetségsegítés fontosságára irányítsuk, és így a közösségek tehetségek iránti „barátságát” erősítsük, hatékony szerep juthat a Tehetségnapoknak.

A Tehetségnap bármely közösség – legyen szó lakóhelyi, települési közösségről vagy iskolai, munkahelyi, szakmai, művészeti, illetve sport közösségről – saját rendezvénye, melynek keretein belül köszöntheti a tehetségsegítő „Mestereket”, azaz a pedagógusokat, szakembereket, mentorokat, művésztanárokat, edzőket, illetve ráirányíthatja a figyelmet a kibontakozó tehetségű, reményteli fiatalokra. A Tehetségnap során mindenkiben erősíteni lehet azt a szándékot, hogy a saját tehetségét kiteljesítse, illetve alkalom nyílik a tehetségsegítők munkájának elismerésére is.

Az első Tehetségnapot 2006. március 25-én, Bartók Béla 125. születésnapján rendeztük meg. Azóta itthon és a határainkon túl, szerte a Kárpát-medencében, számos Tehetségnapra került sor. A Tehetségnapok egy része továbbra is március 25-e környékén jön létre, de miután a Tehetségnapok nem követnek írott szabályt, így az év bármely más napján is életre hívhatóak.

A Tehetségpontok egyedül, illetve más Tehetségpontokkal vagy különböző szervezetekkel összefogva is rendezhetnek Tehetségnapot. Kérjük Önöket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, hiszen ez a rendezvény hatékonyan könnyítheti meg az Önök munkáját. A Tehetségnapjuk szervezésébe és lebonyolításába mindazokat bevonhatják, akik fontosak Önöknek, így építhetik azt a kapcsolatrendszert, mely a tevékenységük egyik forrása lehet.

A Rendezzünk tehetségnapokat! című írással reméljük, hozzá tudunk járulni szervező munkájuk első lépéseihez. Ha szeretnék, hogy a Tehetségnapjuk felkerüljön a www.tehetsegpont.hu honlapra, kérjük, töltsék ki az alábbi regisztrációs lapot, és küldjék el a honlap@tehetsegpont.hu címre. Amennyiben további kérdésük lenne vagy segítségre van szükségük, akkor kérjük, írjanak az info@tehetsegpont.hu email-címre.
   
Sok sikert kívánunk az első Tehetségnapjukhoz, és természetesen a továbbiakhoz is!


Kapcsolódó dokumentumok:




Tehetségnapok 2010-ben:

Országos Tehetségnap március végén

Drámatanárok Tehetségnapja a Grundon

Tehetségnap Tabon




Korábbi Tehetségnapok listája

 


 



 


A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács jogi képviseletét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége közhasznú egyesület látja el.

A Szövetség honlapja